Szervezeti, működési feladatok 2010
- Március 27.-én közgyűlés,- két napos OKIT találkozó keretén belül (Agárd Wiking Hotel)
- Vezetőségi ülések – feladatoktól függően.
- Körlevelek beszámolókkal, információkkal szükség szerint.
- Pályázatok írása
- „Kezdetektől” c. kiadványunk bővítése a 2009 év adataival.
- Web oldalunk; www.okit.hu, folyamatos aktualizálása.
- A 2005 évben az OKIT által alapított Dulity Tibor emlékdíj odaítélése a beérkezett javaslatok alapján és átadása az országos kiállítás megnyitóján.
- Csokonai Vitéz Mihály Alkotói és Közösségi Díjakra való felterjesztések elkészítése.
Művészeti szervezési tevékenység
Jubileumi évet köszönthetünk, társaságunk húsz éves működésének évfordulóját. Programjaink az idén ennek jegyében zajlanak és reméljük maradéktalanul megvalósulnak, hasonlóan az előző évek gyakorlatához.
- OKIT találkozó – közgyűlés március 26-27 - Agárd, Viking Hotel, a festőversenyek helyszíne.
- Március 26. (péntek) vetítés, és még más gondolatébresztő film ), beszélgetés, zsíros kenyér parti.
- Március 27. (szombat) 10.30 órakor közgyűlés, katalógusosztás.
- A hévízi Mecénás Galéria ebben az évben az OKIT Debreceni Csoportja kiállítását fogadja, június 26 – aug. 1-ig.
- Díjazottak kiállítása (a húsz év SZKIOSZ – OKIT díjazottainak és a Velencei -Tavi Festőversenyek fődíjasainak, Dulity és Csokonai egyéni díjasok kiállítása – azoknak, akik még ma is tagjaink) július 17-től - augusztus 1-ig. Újpest, Polgárcentrum.
- 20 Éves az Okit - jubileumi országos Kiállításunk szeptember 4-től
Keszthely, Balaton Múzeum.
Téma : A magyar tenger – élet a vízen és partján ( Hajózás, halászat, nyaralás, borkultúra, települések, emlékhelyek )
Terveink szerint a kiállítás anyagát ismét katalógusban jelentetjük meg.
Okit táborok: Érd – kerámia tábor július 19 – 25-ig. Infó: Schéffer Anna: 06/1/205-6017
Dunafalva – festőtábor június 26-Júl. 4-ig. Infó: Kovácsné Holló Piroska
Sáska Tibor vezetésével: Tőserdő – június 25 –július 4. Infó: Bekő Éva: 06/30/9642-488
Bajna – július 15 -25. Infó: Bónis Márta: 06-33-447-098
„Kompon-állás” Ercsi aug 21-29 Infó: Somogyi Boglárka: 06/30/314-7055
Velencei - Tavi Festőverseny előreláthatólag október 1-2-3.
|