Az OKIT kezdőlapja

Eseménynaptár

Pályázatok

Galéria

A fény c. katalógus megtekintése

Tatai országos kiállítás megtekintése

Okit Országos Kiállítás 2009


OKIT üzenőközpont:


Oldalainkat 800 px X 600 px
képernyőfelbontásra
optimalizáltuk.


    copyright©:
OKIT
   designed by:
Mehr Licht

 

BESZÁMOLÓ

 

Az „OKIT” 2005 évi munkatervének megvalósítása a következők szerint történt:

 

SZERVEZETI, MŰKÖDÉSI FELADATOK

1.      Közgyűlésünket március 5-én, két napos (márc. 4-5.) OKIT – találkozón, konferenciánk keretén belül, Budapesten, az Üllői úti Zrínyi Miklós Honvédelmi Egyetemen tartottuk meg.

2.      Web oldalunk működik

3.      Számítógépes adatfeldolgozásunk, adatbázisunk naprakész

4.      Együttműködésünk BKIK-val, MMI-vel aktuálisan működik. Alelnökünk tagja az MMI által létrehozott Amatőr Művészeti Tanácsnak. Az érdi Festal Étterem & Hennessy Clubbal és a győri Nemzetközi Kereskedelmi Központtal kötött együttműködésünk értelmében, tagjainknak továbbra is biztosított az egyéni bemutatkozási lehetőség.

5.      15 éves a társaságunk. „Kezdetektől” c. kiadványunk márciusi közgyűlésünkre elkészül.

6.      Társaságunk évek óta tervezi egy tagjainknak adományozható, alkotói, közösségi munkát elismerő díj alapítását. A Díj nevét egy szomorú esemény döntötte el. 2005 februárban elhunyt Dulity Tibor, társaságunk első elnöke, az Amatőr Alkotók Országos Tanács volt elnöke. Ismerve az Ő alkotói életpályáját, közösségformáló, megtartó, vezető tevékenységét, az OKIT vezetősége egyhangúan döntött a

Dulity Tibor emlékdíj megalapításáról. Ezt az elismerést minden évben egy személy kapja meg, melyet éves országos kiállításunk megnyitóján adunk át.

 

MŰVÉSZETI, SZERVEZETI TEVÉKENYSÉG

 

KIÁLLÍTÁSOK

1.      Országos éves kiállításunkat Budapesten, az Újpesti Galériában augusztus 6-12-ig rendeztük. Zsűrizések a tervezett három helyszínen ( Budapest, Miskolc, Várpalota) történtek. A zsűri tagjai, Pilaszanovits Irén, Pogány Gábor művészettörténészek és Bálványos Huba képzőművész voltak. A kiállító termekben 157  alkotó 175  alkotása volt látható, melyet  174  alkotó   332  alkotásából választott ki a zsűri. A kiállítást Pilaszanovits Irén rendezte, megnyitotta Bálványos Huba.

A  többirányból érkezett felajánlásoknak köszönhetően hat alkotást részesíthettünk díjazásban: Borsos István Encs, Gál István Balatonkenese, Karner László Zalaegerszeg, Koó Éva Lídia Dunakeszi, Kosztolányi Róza Alsóőrs, Kovácsné Holló Piroska Érd.

További 18 alkotást volt módunkban kiemelni egy váratlan, a megnyitó előtti pillanatokban tett felajánlásnak köszönhetően: Rendes Béláné, PÉGYŐ, Molnár Lajos, Csobji Zsolt, Nagy Éva, Ilka Gábor, Balogh Erzsébet, Demes Ferenc, Schéffer Anna, Hajas József, Rochlich György, Zimre Erzsébet, Csonka Ibolya, Kersztes Zsuzsa, Fodor Nóra, Mándoki Halász Zsóka, Lelikné Ombódi Orsolya, Koday László.

Az anyag dokumentálása digitálisan megtörtént, Web oldalunkon megtekinthető. A NKÖM által nyújtott támogatás és tagsági hozzájárulás segítségével egy katalógusban azt kézzelfoghatóan is tehettük maradandóvá.

2.      Kiállításunk megnyitóján rendeztük meg a szervezetünk 15 éves fennállásának ünnepségét. Ezt az évfordulót emlékezetessé azon tagjaink is tették, kik más művészeti ágakban is tehetségesek, sikeresek. Éneklő, zenélő, saját versüket elmondó tagtársaink az Újpesti Polgárcentrum zsúfolásig telt színháztermében különleges élményt nyújtottak az ott jelenlevőknek.

Itt emlékeztünk meg Dulity Tiborról, és adtuk át először a Dulity Tibor Emlékdíjat Tóth Lászlónak.

 

Külön öröm számunkra, hogy a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány MAK-tár c. havi lapja minderről egy terjedelmes cikkben számolt be.

3.      Hévízi kiállítások:

Február 12-27-ig: „A szépséges nő” címmel

November 26-dec. 10-ig „Országos borcímke terv és pályázat. A kiállítás több irányú sikeréről a közgyűlésen beszámolnak az érdekeltek.

4.        Komáromi Monostori Erőd

Április 9-22-ig „Duna” c. kamara kiállítás. A kiállítás színvonatát dicséri, hogy kiállítás teljes anyaga Tatára a Klapka György 25-ös Könnyűlövész  Dandár Laktanyájába került, Újfalusi Csaba dandártábornok kérésére.

A képek méltó környezetet biztosítottak egy április 22-én, a Föld Napján tartott ünnepélyhez, melyen meghívásukra mi is képviseltük társaságunkat. Mindezért, köszönetét, elismerő szavait ez úton is közvetítjük felétek.

5.      Budapest Westend City Center – kiállítás sorozatnak tervezett programjai közül a „Tavaszköszöntő” c. kiállítás valósult meg március 18-28-ig. A tervezett nyári és téli kiállítások elmaradtak.

6.      Egyéni kiállítás sorozatok: Érden és Győrben 12-12 alkotó jutott bemutatkozási lehetőséghez. Az érdeklődésre számítható kiállítások sikerét mutatja az is, hogy a kiállítások időpontjai fél – egy évre előre lekötöttek.

 

ALKOTÓTELEPEK

1.      DECS: rajz – grafikai alapképző, festő, kerámia, fazekasság. Augusztus 8-21.

Szakvezetők: Lévay Jenő Munkácsi díjas képzőművész, rajz – grafika, festészet

Schéffer Anna kerámia

Szekér Gizi aranyalma díjas fazeka

Az alkotótelep valamilyen módon minden évben részt vesz a falu életében, igyekszik gazdagítani azt, mintegy ezzel is megköszönve a befogadást és a valóban baráti, szeretetteljes fogadást és törődést. 2005-ben a magunk eszközeivel járultunk hozzá a falu augusztus 20-i falunapjához, egy hangulatos kiállítással és  a gyermekprogramokba való becsatlakozással: kavicsfestés, agyagozás.

2.      ŐSI: Fafaragótábor, Augusztus 1-14.

Szakvezető: Szpisják Pál tanát- szobrász

A táborban résztvevők alkotásaikat a falu számára készítik, melyek köztereiket, közintézményeiket díszítik, gazdagítják. A tábor munkájában harmadszor vesznek részt művészeti középiskolások Kolozsvárról.

3.      A Dulity Tibor által 10 éve szervezett és vezetett Táj-Kép- Festőtábort tanítványa és barátja Sáska Tibor festő-tanár vezette.

4.      További nyolc tábor lehetőséget közvetítettünk .

 

MŰVÉSZETI KONFERENCIA

            Március 4-5. –én. Helye: Üllői úti Zrínyi Miklós Hadtudományi Egyetem.

            4.-én irodalmi est és versíró tagjaink felolvasása, beszélgetés.

            5.-én de. 11.00-től közgyűlés, - közben a „Duna” és a „Tavaszköszöntő” kiállítási anyag zsűrizése.

5.-én du. 2004 éves országos kiállításunk díjazottjainak – Rendes Béláné Baja, Lackó-Szilágyi Imre Püspökladány, Sáska Tibor Veszprémfajsz – és Csokonai Díjat kapott Koday László társaságunk alelnöke és a Tatabányai Bányász Képzőművészeti Kör – , valamint a kultúra lovagja címet elnyert Dr. Burai Gézáné (vezetőségi tagunk) részére biztosítottunk bemutatkozási lehetőséget videó, fotó és beszélgetés formájában.

KAPOSVÁR A FESTŐK VÁROSA – HANGULATFESZTIVÁL

Május 27-28-29.-én ismét meghívást (ezúttal pályázati formában is) kaptak alkotóink. A vállalkozó szelleműek utcán festéssel, utcatárlattal színesítették Kaposvár e valóban igen hangulatos rendezvényét.

II. VELENCEI-TAVI FESTŐVERSENY

            Október 7-8-9 Gárdony

Közel 60 festőtagunk vett részt az ismét jól sikerült rendezvényen, melyet a Velence-tavi Turisztikai Egyesület és Társaságunk közösen szervezett és bonyolított rendezvény igen jó médiavisszhangot kapott, mind a rádióban (Kossuth rádió), mind a helyi sajtóban és a TV-ben (Duna TV, Helyi TV).

A verseny 9.-én kiállítással zárult. Az első díjat Pásztor János festő-tanár társunk nyerte. A kiállításra került alkotások Gárdony városa és a szponzoráló vállalkozók birtokába került. A 2004 évi I. Festőverseny zsűrizett anyaga, ami teljes mértékben a gárdonyi önkormányzat tulajdonában maradt, az elmúlt évben folyamatosan kiállításokon szerepelt a város galériájában, ill. több Velence-tavi településen.

A festőverseny célja: figyelemfelhívás a tóra, a környezetre, azok szépségeire, értékeire. A rendezés fővédnöke Gregor József operaénekes.

NEMZETKÖZI – SZAKMAI KAPCSOLATAINK

            Alkotó és alkotó, ill. alkotókörök és alkotókörök közötti kapcsolatokról szólnak.

 

MŰVÉSZETI „KIRÁNDULÁS-unk február 9.-én a Műcsarnok 400 év a francia festészetben kiállítására egy  közös tárlatlátogatás szervezését jelentette. A tárlatvezetővel tett kiállításnézés nagy sikert aratott, közel 90 tagunk jött el az ország minden részéből.

 

 

 

 

Beszámolónk írásakor már örömteli tény számunkra, hogy a 2005 évi Csokonai Díjra jelöltek közül a képzőművészeti közösségi kategóriában az általunk felterjesztett Mészáros László Képzőművészeti Közhasznú Egyesület (többen társaságunk tagjai) kapta e rangos díjat.

            Szintén örülünk Dr. Bánszky Pál művészettörténész egyéni díjának, mely díj odaítélését mi is támogattuk.