KÖRLEVÉL (I. április)
Kedves Tagtársak!
Boldog Új Esztendőt, jó egészséget, jó kedvet kívánunk ez évben mindenkinek!
A Magyar Kultúra Napja alkalmából, január 22.-én Csokonai Vitéz Mihály Egyéni Alkotói Díjat Scultéty Erzsébet grafikus, keramikus, vezetőségi tagunk kapta. Gratulálunk!
Gratulálunk mindazoknak, akik szintén valamilyen díjban, elismerésben részesültek, kérjük Őket, hogy a közgyűlésen osszák meg velünk örömüket!
Az elmúlt 2010-es év két nagyon jól sikerült programja volt az agárdi kétnapos tavaszi találkozó, közgyűlés valamint a fantasztikusan jó és szép éves kiállításunk Keszthelyen a Balatoni Múzeumban. A katalógust a tavaszi közgyűlésünkön veheted át!
Az Újpesten megrendezett 20 ÉV DÍJAZOTTJAI kiállítás alkotásai web-oldalunkon megtekinthető.
A Budafoki Promontor Napok nyitórendezvényeként a Velencei Festőversenyek résztvevői alkotásaiból nyílt kiállítás.
Egy szomorú tényt is tudomásul kellett vennünk. A Velencei-Tavi Festőverseny elmaradt, mert a Viking Hotel új vezetése kiszállt a program támogatásából, és a megszokott feltételekkel a festőverseny másik fő szervezője és sponzora Varga László nem talált más szállásadó, szervező támogatót. Természetesen keressük a folytatás lehetőségét.
Kérünk, próbáld a levelet vagy a mellékelt munkatervben szereplő időpontokat megőrizni, mert a következő levélig ami júliusban érkezik, csak e-mailen vagy telefonon tartjuk a kapcsolatot!
A kiállítás és a katalógus létrejöttéhez idén is szükség van az anyagi hozzájárulásotokra.
Ismét nagyon köszönjük az OKIT javára felajánlott 1%-okat és erre kérünk továbbra is Benneteket, valamint arra, hogy családtagjaitokat, ismerőseiteket is győzzétek meg erről, amennyiben más irányban még nem kötelezték el magukat!
„OKIT” Országos Képző- és Iparművészeti Társaság
Adószám: 19636034-1-41
Az elmúlt évben számlánkra decemberben átutalt 1%-okat, 36044 Ft-ot az idén is az országos kiállításunk költségeire használjuk fel.
Ugyancsak ilyen fontos tagdíjfizetési fegyelmetek is, melynek köszönhetően az elmúlt év tervei, programjai megvalósulhattak. Egy páran találtok az elmaradásotokról a borítékban egy emlékeztető lapot. Kérjük ezeket a közgyűlésig, rendezzétek. Éves tagdíj 8000Ft, nyugdíjasoknak 5000Ft.
Emlékeztetőül: alapszabályunk kimondja: „Kizárható a tag az Egyesületből, ha tagdíjfizetési kötelezettségének 1 évig indokolatlanul nem tesz eleget.”
Többen találtok a borítékban tavalyi igazoló szelvényt az idei csekk mellett. Akikkel elsősorban e-mailen tartom a kapcsolatot az idén már számotokra online küldöm a visszaigazolást, hogy ne legyen ilyen nagy időbeli elcsúszás. Csak ki kell nyomtatnotok! A beszámolóból kiderül, hogy e-mailben több, számunkra előre nem látott információval tudunk szolgálni, ezért is kérem, ha időközben lehetőség adódott – akár személyesen, akár családon vagy ismeretségi körön belül – elektronikus levél fogadásra, kérlek, jelentkezz be a titkárunk Piroska címére hollokovacs@t-online.hu
A személyes segítség is mindig jól jött, és idén is számítunk Rátok rendezvényeinken.
A nevetekben is megköszönöm a kiállítási anyag begyűjtésében és szállításában részt vállalóknak, hogy idejüket, erejüket, figyelmüket feláldozva segítettek. Név szerint csak két társunkat emelném ki: Bajor Imre ceglédi társunk egyedül pakolta, szállította oda-vissza a keszthelyi kiállítás anyagát.
Tóth László társunk pedig a két budapesti kiállítás rendezői mellett volt nélkülözhetetlen segítség.
2010 évi Dulity Tibor Emlékdíj odaítéléséhez kérjük javaslataitokat a közgyűlésig.
- A díjat kaphatja olyan alkotó tagtársunk, akit:
- szakmai, művészi életútja
- hosszabb ideje kimagasló művészetpedagógiai, nevelői munkássága
- társaságunk munkáját rendszeresen segítő közösségi tevékenysége erre a díjra méltóvá teszi
Kicsit részletesebben, a már kialakult programok.
- ÁPRILIS 8-9-én - OKIT találkozó: Budapesten.
A közgyűlés az eddigi gyakorlattól eltérően pénteken lesz, mert szabad időpontot a befogadó hely a hétvégekre nem tud biztosítani. A péntek esti és szombati programok szervezését a jelentkezők számától (a fent jelzett min. 15 fő) tesszük függővé.
A szállást, kedvezményesen, csoport áron kapnánk, minimum15fő esetén, az IBIS szállodában, ami a Váci út és a Dózsa György út sarkán található a hármas metró Dózsa György úti megállójánál.
A csoport ár azt jelenti, hogy nekünk egy hónappal előtte egyben kell a foglalással együtt kifizetni.
Ha jelentkeztek, kérjük, hogy lehetőleg a tagdíjjal együtt március 1.-ig, a küldött csekken fizessétek be a megfelelő összeget, a csekk közlemény rovatában ezt jelezve
Szobaár: 5000 Ft / fő kétágyas ill. háromágyas szobákban reggelivel
8500 Ft / fő egyágyas szobában,reggelivel
4000 Ft / fő kétágyas ill. háromágyas szobákban reggeli nélkül
7500 Ft / fő egyágyas szobában. reggeli nélkül.
Terveink szerint pénteken a közgyűlés 11.00 – 14.00 óráig tart, ezután a szállás elfoglalás és 17.00 órától „romkocsmázás”. Ez ma Budapest olyan megfizethető kuriózuma, amit első helyen ajánlanak az idelátogató turistáknak. Szombaton aktuális kiállítások közül válogathatunk.
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően szívesen látjuk társadat, barátnődet, barátodat. Tervezhettek vasárnapi programot is, mert a kedvezmény szombat éjszakára is érvényes, amit érdemes kihasználni.
Április 8. közgyűlés (péntek) Bugapest, Újpest Galéria 1042 Budapest, Árpád út 66. (a hármas metró végállomása).
10.30 – közgyűlés felhívjuk figyelmedet, hogy amennyiben a meghirdetett időpontban (szavazóképes létszám hiányában) a közgyűlés határozatképtelen, ugyanezen napirendi pontokkal, fél óra múlva 11.00 órai kezdettel tűzzük ki a megismételt közgyűlés időpontját, mely a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.
11.00 – közgyűlés, napirendi pontjai:
A tisztújító közgyűlés Napirendi Pontjai:
- - 2010 év beszámolói, a kiküldött írásos anyag alapján.
- 2007-2010 –es ciklus eseményeinek összegzése.
- vezetőség lemondása, jelölőbizottság felállítása, jelöltek állítása.
- szünet
- választás
A lemondó vezetőség:
Elnök: Schéffer Anna Budapest, Alelnök: Koday László Monor Művészeti titkár:Mezei Zsuzsa Budapest.
Vezetőségi tagok: Borsos István Encs, Dr. Buray Gézáné Várpalota,Józsvané Kislőrinc Edit Hévíz, Lackó-Szilágyi Imre Püspökladány, Scultéty Erzsébet Őcsény, Tóth László Budapest,
Titkár: Kovácsné Holló Piroska Érd
A lemondó vezetőség jelölteti magát a következő négy éves ciklusra.
Miután bárki lehet új jelölt, ezért kérjük, hogy az új vezetőség tagjaira tett javaslataitokkal segítsétek a jelölőbizottság munkáját. Ezt a közgyűlésig levélben, faxon, e-mailben tehetitek meg vagy ott személyesen.
- 2011 év tervei, a kiküldött írásos anyag alapján.
- egyebek
Alkotótelepek:
Decs - festő, kerámia (téma: kerámia falikép)tábor június 17-26-ig Művészeti vezetők: Bálványos Huba, Schéffer Anna, Szekér Gizi. Teljes ellátás. Részvételi díj: 24.000Ft.Részletek, Visszajelzési határidő április 1-ig: Kovácsné Holló Piroskánál 23/374-691
Tőserdő – festőtábor, július 8-17-ig Művészeti vezető Sáska Tibor. Teljes ellátás. Részvételi díj: 24.000 Ft + egy alkotás. Részletek, visszajelzési határidő április 1-ig Benkő Évánál: 30/964-2488.
Csesznek – festő és grafikai alkotótelepek, elsősorban azoknak ajánljuk, akik tanítást, segítséget igényelnek a következőkben: - didaktikus sorozatok, kompozíció, színtanulmányok
- vegyes technikák, - monotípia, metszés, nyomtatás,- viaszkép /fakultatív/,- önálló tájfestés.
Időpontok: június 27 – júl. 5-ig, júl. 23-31-ig, aug. 6-14-ig, szept. 15-23-ig. Művészeti vezető: Pásztor János. Részvételi díj: 20.000 Ft, tartalmazza a szállást, meleg ebédet, művészeti vezetést és a grafikákhoz szükséges papírokat, tust.
Részletek visszajelentkezési határidő április 1-ig. Pásztor Jánosnál: O6-2O-916 98 95 és O6 -3O-713 -9597
Az országos kiállításról (munkatervben találod) és az őszi OKIT találkozóról részleteket a júliusi körlevelünkben küldünk.
Az OKIT interneten nyújtott szolgáltatásainak bővítése:
Jelenleg a tagok nem jelennek meg a weboldalon, kivéve a kiállítások képanyagát, ahol névvel és az alkotásukkal szerepelnek.Ezt lehetne bővíteni egy új menüponttal, ami kaphatná a
TAGOK, vagy TAGJAINK címkét.
Erre a menüpontra kattintva hasonlóan a katalógushoz megjelenne a tagok listája ABC sorrendben – opcionálisan elérhetőségekkel.
Amennyiben a tag rendelkezik saját internet-oldallal, egy hiperhivatkozással (link) el lehetne jutni az OKIT.hu-ról az ő saját weboldalára. Természetesen ezért a tagnak is fel kell tennie az OKIT.hu linkjét, ill. logo-ját a saját weboldalára, hogy a hivatkozás kölcsönös legyen.
A tagok e-mail címe is felkerülhet hivatkozásként (mailto:), így egy kattintással küldhetünk üzenetet az általunk kiválasztott OKIT tagnak.
Amennyiben egy tagnak nincs weboldala, de szeretne felkerülni a világhálóra, azt rekurzív átalánydíj ellenében az OKIT.HU internet-üzemeltetője biztosíthatná számára:
Ez egy saját kis oldalt jelente az OKIT.HU-n belül, Pl.: www.okit.hu/tagok/mintajozsefne
Ezen oldalon az OKIT.HU fix szolgáltatást nyújtana fix kritériumokkal. Pl. max. 10 db. nagyfelbontású fénykép elhelyezése a tag alkotásairól. Elérhetőség, 15-40 soros biográfia fotóval (hasonlóan a 2009-es almanach típusú OKIT katalógushoz). Ez az oldal is elérhető lenne az OKIT.HU-n belül a TAGOK menüpontra kattintva, de külön is hivatkozhatna rá a szóban forgó tag. Pl.: Minta Józsefné Példa Klára vagyok, alkotásaim megtekinthetőek itt: www.okit.hu/tagok/mintajozsefne
Amennyiben igénylitek ezt a szolgáltatást, a közgyűlésig kidolgozzuk a részleteket!
Ajánljuk a következőket:
Dulity Tibor „Üzenetek az Alföldről” emlékkiállítás nyílik 2011. március 2-án 17órakor, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (Budapest, XIII József Attila tér 4. A kiállítást megnyitja dr. Bereczky Lóránd
KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK
A „NYISS RÁNK” programhétvége az alábbi témákban. Határidő: 2011. április 20.
1) A ló illetve egyéb haszonállatok mint az ember segítő-társai
2) Hagyományaink megjelenítése képzőművészeti alkotásokban
3) Bajót-Péliföldszentkereszt mint szakrális táj
Nevezési díj: 500Ft/kép, nevezési határidő: 2011- 04- 20-ig az alkotások fotójával.
Nevezés, információ, részletek interneten keresztül: www.lovasok.hu/nyissrank ,
További információ: tel.:+36-20-823-34-24 E-mail:kiss_julianna@freemail.hu, nyissrank@gmail.com
„Az élet születése, sarjadása” címmel a Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület szabad beadásos alkotói pályázatot hirdet a képzőművészetek valamennyi ágában tevékenykedő művészek részére, valamint az irodalom művelői számára vers kategóriában. A zsűri által válogatott alkotásokat 2011. május 21-én 16órakor mutatják be Pilisvörösváron a Művészetek Házában. A jelentkezés határideje május 12. 2085 Pilisvörösvár, Hunyadi u. 70. tel: 26/330-802, galeria@czegledigizella.hu személyes beadás május 13-15. Pályázati díj alkotásonként 2000Ft, versenként 1000Ft.
„Farsangi Miniatűrök” címmel, nemzetközi miniatűr kép pályázat.
B/ Műkedvelők (technikától függetlenül 1 kategória!)
- Téma: szabadon választott
- Minden jelentkezőnek 10 db keretet kötelezően fel kell használni!
- Keret méretek (a keret belső -falc- mérete, nem a kép látható mérete!):
10x10 cm-es 4 db; 5x10 cm-es 3 db; 5x5 cm-es 3 db
- Nevezési díj: 20 €, 30$, vagy 5.000.-Ft/kollekció
- Beadási határidő: 2011. április 15.
- Beküldendő: 7400 Kaposvár Géza utca 61.
- A díjazott kollekciók a szervezők tulajdonában maradnak!
- A pályázathoz kérjük mellékelje e-mailben:
- 3 évnél nem régebbi fotó –jpg formátumban csatolva
- rövid –max. fél oldalas- önéletrajz (Word dokumentum, csatolt file)
- Információ:
- SZÍN-FOLT Művészeti Alapítvány Kaposvár Géza utca 61.
- Szabó Károly Attila: mobil: 06-30/9517294 E-mail: szaboka.ais@gmail.com
Programok Bálványos Huba és Fiók László vezetésével a BMK-ban.
Budapest Etele út 55. Információ www.bmknet.hu: Vadócz Zsuzsa 06/1/371-2783, 06/30/251-8707
Amatőr művészek tanulmányi stúdiója minden hónap utolsó szombatján 10.00 – 16.00 óráig. Előadások és kifejezési gyakorlatok különböző témákban és technikákkal. Részvételi díj: 2.000 Ft/alkalom.
Képzőművészeti konzultációk:minden hónap utolsó hétfőjén 16.30-19.30óráig. Részvételi díj: 500Ft/alkalom, nyugdíjasoknak 300Ft/alkalom.
Viszontlátásra a közgyűlésen!
Schéffer Anna sk
elnök
Érd, 2011. február 15.

Schéffer Anna
elnök
|