Az OKIT kezdőlapja

Eseménynaptár

Pályázatok

Galéria

A fény c. katalógus megtekintése

Tatai katalógus

Komáromi katalógusA víz 2008Katalógus 2008Okit Országos Kiállítás 2009


OKIT üzenőközpont:


Oldalainkat 800 px X 600 px
képernyőfelbontásra
optimalizáltuk.


    copyright©:
OKIT
   designed by:
Mehr Licht

 

KÖRLEVÉL (II. július)

 

Kedves Tagtársak!

Reméljük a nyár jó egészségben és sok alkotómunkával telik!
Éves közgyűlésünket, mely idén egyben a négyévenkénti választó közgyűlés volt, április 8-án tartottuk. A megjelentek elfogadták a 2010. évi beszámolót és megszavazták a 2011.évi munkatervet, amit mindannyian megkaptatok első körlevelünkben. A választás változást nem hozott a vezetőségben, így a régi – új vezetőség a következő:
Elnök: Schéffer Anna Budapest, Alelnök: Koday László Monor Művészeti titkár:Mezei Zsuzsa Budapest.
Vezetőségi tagok: Borsos István Encs, Dr. Buray Gézáné Várpalota,Józsvané Kislőrinc Edit Hévíz, Lackó-Szilágyi Imre Püspökladány, Scultéty Erzsébet Őcsény, Tóth László Budapest,
Titkár: Kovácsné Holló Piroska Érd

A várt további programok pontosítása a következő:
2011 évi országos kiállításunk augusztus 6-21.-ig lesz az Újpest Galériában, 1042 Budapest, Árpád út 66. (a hármas metró végállomása). Tematika: nincs
Megnyitó: Augusztus 6.-án 13.00 órakor. Nyomtatott meghívót az e-mail-ben értesítettek a személyes találkozások bármelyikén kapnak.
Szándékunk, ill. a közgyűlés határozata szerint ismét katalógusban dokumentálnánk a kiállítást. A katalógus formája az elmúlt évek gyakorlata szerint; oldalanként négy alkotás.
Részvételi díj 3000 Ft. Szokás szerint két katalógus jár érte, a tavaszi közgyűlésünkön.

A kiállításon és a katalógusban csak tagdíjhátralék nélkül vehetsz részt!
Nevezni három, max. 50x70es alkotással lehet. A hely szűkössége miatt a nagyobb képeket nem tudjuk kiállítani! A kereteknek kiállításra megfelelőeknek kell lenniük!! (A túl díszes keret közös kiállításra alkalmatlan). Nevezési díj 1000Ft/alkotás


A kiállításokra beadott alkotások hátlapján a következő adatokat kell feltüntetni:
NÉV: ( művésznév /ha van/ - ami a kiállításon ill. katalógusban szerepeljen)
A MŰ CÍME, MÉRETE (keret nélkül függőleges cm,  vízszintes cm) ,TECNIKÁJA
NÉV (a hivatalosan használt), LAKCÍM, TELEFONSZÁM

Zsűrizések előtti FONTOS tudnivalók a tavalyi tapasztalatok alapján:


Alkotást csak a megadott napon és időben lehet beadni, illetve elvinni.
Az alkotásokat mindenki saját maga csomagolja ki- és be. Kérjük, várjátok meg a zsűri végét! Azokat az alkotásokat, amelyek nem kerültek be, el kell vinnetek, mert nem tudunk raktározni!

A menetrend a következő:
-              Vidéki gyűjtések: (a visszaadást a beadásnál beszéld meg!)

Miskolc; aug. 01.-én 10.00-13.00-ig a  Karacs Teréz Középiskola Lánykollégium Miskolc Győri kapu 156. (a Tisza Pályaudvarról jövő 1-es villamos előtte áll meg.) . (Érdeklődni: BoRsos István 06-46-385283,SZURDOKI JUDIT 06-46-334533, 06-30-2498293.tagtársainknál lehet)
Kiskunfélegyháza; nem kaptunk visszajelzést, így ott nincs begyűjtés!
Várpalotán a HEMÓ-ban (Mandulás kastélydomb) aug. 01.-én 9.00 – 12.00-ig .
Hévíz, Magyar Csárda, Tavirózsa u 2. Tel: 83 343 271.Mobil: 30 2683706

  • Zsűri augusztus 2-án (kedd) az Újpest Galériában, 1042 Budapest, Árpád út 66. (a hármas metró végállomása).  Beadás 9.00-től 11.00-ig, a zsűrizés előreláthatólag 11.00-15.00-ig tart.  Lehetőleg 15.00-ig tedd magad szabaddá!
  • Bontás, helyszíni visszaadás (Újpest Galéria) aug. 22. (hétfő)11.00 – 13.00-ig.

A begyűjtött, leadott, kiállított alkotásokért anyagi felelősséget továbbra sem tudunk vállalni!

Festőverseny 2011 Hévíz

Egy év kihagyás után az OKIT-nak ismét lesz festőversenye. Az ötletgazda, szorgalmazó és főszervező Józsvainé Kislőrincz Edit vezetőségi tagunk. A festőverseny társszervezői és sponzorai Hévíz városának vállalkozói.
A Velencei-Tavi-Festőverseny hat éven keresztül nyárutón, október első hétvégéjén volt Agárdon. Most az új helyszín mellett az időpont és az évszak is megváltozott.
Az első Hévízi – Festőverseny, 2011 november 25-26-27-én lesz.
A program menete az előző évekhez hasonlóan a következő:

  • péntek: szállásfoglalás, festő helyszínek közös megtekintése, meleg vacsora
  • szombat: reggeli, festőverseny kezdete, (igény szerint a helyszínre oda- visszaszállítás) hideg ebéd csomag, vacsora. Este fakultatív dumcsizás, zsíros kenyér és borocska társaságában.
  • vasárnap: alkotások leadása, reggeli, tetszés szerinti időtöltés a zsűrizés és rendezés ideje alatt. Kb. 14.00 órakor kiállítás megnyitó, eredményhirdetés, állófogadás.

A Festőversenyen való részvétel feltétele;

        • 26-án reggel 9-ig regisztrálás és a tervezett alkotások alapjának (papír, farost, vászon) lepecsételése. Csak a helyszínen készült alkotások vesznek részt a versenyben!
        • A zsűri által kiválasztott egy alkotás a Festőverseny szervezői tulajdonába kerülnek.

A Festőversenyen a szervezők 40 alkotó ingyenes ellátását tudják biztosítani!
Ezen felül több alkotó is részt vehet jutányos térítés ellenében. A versenyzőkön kívül ugyancsak bárki részt vehet (családtag, barát is) ugyanilyen feltételekkel.
Tudjuk, hogy az eddigi festőversenyek résztvevői örömmel várják a folytatást, az új tagjainknak viszont melegen ajánljuk ezt a „hideg” programot!
Jelentkezni és a részletekről érdeklődni kizárólag október 1-től lehet, Józsvainé Kislőrincz Editnél Tel: 83 343 271.Mobil: 30 2683706

A Budapestiek figyelmébe ajánljuk:
A Budapesti Művelődési Központ – idén 27. alkalommal – ismét meghirdeti a VIZUÁLIS MŰVÉSZETI HÓNAP pályázat- és kiállítás sorozatot a fővárosi amatőr képzőművészeti élet résztvevői számára.
Lebonyolítására 2011. november 27. és 2012. február 28. között kerül sor.
A program a fővárosban élő amatőr alkotók éves seregszemléje. A fényképezéssel, rövidfilm készítéssel, festészettel, grafikával, szobrászattal és iparművészettel foglalkozó művészek pályázat útján nyerhetik el a csoportos kiállításon való részvétel lehetőségét.
A Budapesti Művelődési Központ háromévente – így 2011-ben – fővárosi előválogatója is a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus által szervezett AMATOR ARTIUM ORSZÁGOS KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRLATNAK.

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK:
A beadásra szánt műtárgyakon feltüntetendő adatok: név, lakcím, a mű címe, műfaja (technika), a készítés éve, méret. A nevezés kétpéldányos nevezési lappal – és a műfajonként és pályázónként 900 Ft nevezési díj befizetésével – a kategóriáknál jelzett időpontokban történik. (A nevezési lap – melyet elegendő a beadáskor kitölteni – beszerezhető a helyszínen: Budapesti Művelődési Központ – 1119 Budapest, Etele út 55. vagy letölthető a galeria.bmknet.hu vagy a www.bmknet.hu honlapokról.)
Információ: Vadócz Zsuzsa – 371-2783, 30-251-8707, muveszetek@bmknet.hu, galeria@bmknet.hu
FESTÉSZET és TűZZOMÁNC
Kiállítás két részletben: 2011. december 13 – 2012. január 7. és január 9-31.kerül megrendezésre.
A pályázók kötetlen témában legfeljebb három (egyenként max. 1 m2 méretű) alkotással nevezhetnek. A festménysorozat egy műnek számít, amelyet a zsűri megbonthat. (A papíralapú pasztellképek festészeti kategóriához tartoznak.)
Az alkotásokat kiállításra alkalmas állapotban kérjük leadni (hátán fogazott akasztóval ellátva).
Személyes leadás: november 11. 14.00 és 19.00 óra között a BMK-ban.
Az alkotások visszaadása: 2012. január 9-10., illetve február 6-7. 14.00–19.00 óra között a BMK-ban.
GRAFIKA, SZOBRÁSZAT, KISPLASZTIKA, IPARMŰVÉSZET
Kiállítás: 2012. február 2-28.
Grafika: A pályázók legfeljebb három, bármilyen egyedi vagy sokszorosított grafikai technikával készült alkotást nyújthatnak be. A műve(ke)t paszpartuval vagy anélkül 50x70 cm-es, illetve 70x100 cm-es méretben kérjük, keret és üveg nélkül.
Szobrászat: A maximálisan beadható művek száma 3 db, súlya max. 35 kg/db.
Kisplasztika: Az alkotók műfajonként maximum 3-3 alkotással pályázhatnak.
Iparművészet: maximum 3 db tárgy adható be, műfajuk szerint minden, ami a tárgyalkotás körébe tartozik, függetlenül az anyagtól (textil, kerámia, tűzzománc, kovácsoltvas, bútor, játék, üveg, ékszer.) A népi tárgyalkotó művészet tárgykörébe tartozó munkákat nem tartoznak a pályázat tárgykörébe.
Személyes leadás: január 6. 14.00 és 19.00 óra között a BMK-ban.
Az alkotások visszaadása: 2012. március 5-6. 14.00–19.00 óra között a BMK-ban.

A Hidegkúti Festőverseny díjazottai között több tagunknak gratulálhatunk; Benkőné Kovács Márta, Osztobányi Istvánné, Votin József, Hajkó Zsuzsa.
Az elkészült alkotásokból a Hidegkúti Kulturkúriában 2011. szeptember 5-én, 18 órakor kiállítás nyílik, amelyre mindenkit
szeretettel várnak a verseny szervezői (BUKET: Budai Képzőművész Egyesület) és a verseny résztvevői.

A nyári utazások alkalmával megnézhetitek egy-két társatok kiállítását:
Holányi Julianna kiállítása július 31-ig látható Balatonbogláron a Vörös Kápolnában.
H. Molnár Magda kiállításai: Július 26- aug. 12-ig Gyenesdiáson a Polgármesteri Hivatal Galériájában, Szigligeten a Művelődési Házban pedig augusztus 15- 30-ig.
Érd, 2011. július 5.

Korlevel2
Schéffer Anna

elnök