Az OKIT kezdőlapja

Eseménynaptár

Pályázatok

Galéria

A fény c. katalógus megtekintése

Tatai katalógus

Komáromi katalógus


OKIT üzenőközpont:


Oldalainkat 800 px X 600 px
képernyőfelbontásra
optimalizáltuk.


    copyright©:
OKIT
   designed by:
Mehr Licht

 

KÖRLEVÉL (IX. október)

 

Kedves Tagtársaim!

Az idei nyári programjainkat a IV. Velencei – Tavi Festőversennyel zártuk október 5-6-7-én. Az idő és a hangulat ismét remek volt. Az esemény házigazdái Varga László és Kulcsár István vállalkozók voltak. Ők vállalták a verseny szervezését, lebonyolítást annak minden anyagi vonzatával együtt. (Az előző év egyre fogyó segítői – ígérete ellenére még az önkormányzat is – kihátráltak a rendezvény támogatásából.) Mindezt olyan természetes kedvességgel és mindenre való teljes figyelemmel tették, hogy a résztvevők a nehézségekből semmit ne érezzenek. Ez sikerült. A festők jó hangulatban végzett lelkes munkájuknak köszönhetően, nagyon színvonalas anyagot mutattak be a záró napon. Ennek köszönhetően ismét ígéretet kaptunk a következő V. festőverseny megrendezésére is. Ebben az évben 47 alkotó 106 alkotást adott be zsűrizésre. Díjazottak:Tóth László, Papp Cecilia, Paksi Marica, Kossuth Tivadar, Karkusz Mária, Szakács Barna, Baditz Balázs, Debrei Éva, Mahr Ferenc, Szilágyiné Jéger Teréz, E. Nagy Mária, Gyapjas István, Német István, Laczkó-Szilágyi Imre, Szünderné Havasi Erzsébet.
A fődíjat: Sáska Tibor kapta. A nagy létszámban jelenlévő hozzátartozókból alakult „ecsethordozók” zsűrijének díját Debrei Éva kapta.
Őszinte örömöt okozott a felújított Gárdonyi Ház, melyhez aukcióra adott alkotásainkkal mi is hozzájárultunk.
Október végére elkészül idei kiállításunk katalógusa, méltóképpen dokumentálva a színvonalas anyagot. Az előző évi gyakorlatnak megfelelően a magas postaköltség miatt ismét csak személyesen adjuk át. A katalógust november 10.-én szombaton 10.00 – 14.00 óráig Budapesten (Budapest Üllői út 133-135.) Zrínyi Miklós Hadtudományi Egyetem és Kollégiumban vehetitek át. .  (A Hungária körút és az Üllői út kereszteződésénél a távolsági buszpályaudvar mellett található. Megközelíthető az egyes villamossal és a hármas metróval.) Szállás ugyanitt lehetséges, melyet előzetesen Dr. Berek Lajossal (06/30/257-6063) kell egyeztetni november 5.-ig.  Aki nem tud eljönni, ill. valakit megkérni az átvételre a következő közgyűlésünkön juthat a katalógushoz, vagy az alábbi személyeknél jelezze, hogy nála szeretné azokat átvenni:
Borsos István, T: 46385283 , 20/236-8082, Miskolc, Dr. Burai Gézáné, T. 70/339-2114, Várpalota
Laczkó-Szilágyi Imre, T:20/998-2118, Püspökladány – Debrecen, Sculthéty Erzsébet, T: 30/9136-099, Szekszárd, Rochlich György, T: 34/333-795 Tatabánya, Horváth Zoltán 06/70/371-9307 Kiskunfélegyháza
Akik utólag jelezték vételi szándékukat természetesen Ők is átvehetik a két katalógust 2500 Ft-ért.

A Monostori Erőd igazgatója a kiállítás anyagát dicsérve utólag jelezte, hogy az induló képzőművészeti gyűjteményükbe (mely közgyűjteménynek minősül) a kiállított képekből szívesen látna egy alkotást. Kérjük, nyilatkozz a katalógus átvételénél arról, hogy felajánlod-e erre a célra az ott szerepelt képedet. Az igazgató a felajánlások alapján választ.

Nem jó hír, hogy a MAKtár című havilap a Közalapítványnál történt változások egyik következményeként ebben a formájában megszűnt.
Kegyelettel emlékezünk Tóth Antal, Kása András és Szabó Klára volt tagtársainkra, kik ebben az évben váratlanul hagyták itt szeretteiket.

Köszönjük a felajánlott 1% -ot azoknak, akik minket neveztek meg kedvezményezettnek.

Két titkári kérés; először is kérek egy „Halihót”, vagy bármit e-mailben a titkar@okit.hu –ra, azoktól akiknek tavasz óta van e-mail elérhetőségük, ill mindazoktól akik nem kaptak tőlem e-mailben levelet. Több visszajelzést kaptam, hogy a honlapra kattintva nem tudnak levelet küldeni nekem. Mi is kipróbáltuk, változó sikerrel, de működik. Mindenesetre, ha valami baki van a magán címem hollokovacs@t-online.hu .
A másik kérésem; egy páran lemaradásban vagytok a tagdíjjal, ennek részben a tavaszi tagdíj változás az oka. Emlékeztetőül: éves tagdíjunk 8000 Ft, Nyugdíjasoknak és diákoknak  évi 5000 Ft. Az eltérésekről küldök egy „cetlit”. A neved, címed után az első szám (8000 vagy 5000) a rád vonatkozó tagdíj. A második szám a nyilvántartás szerint befizetett tagdíjad. A harmadik szám a hátralékod amit a mellékelt csekken illetve (akinek e-mailben küldöm) átutalással kérlek pótold, ha eltérést tapasztalsz, kérlek jelezd. Számlaszám: „OKIT” országos Képző- és Iparművészeti Társaság 11712004-20108870-00000000.

Következő évi kiállításunkat, ha lehet ismét Budapesten szeretnénk rendezni. Az Újpesti Galériától egyelőre csak ígéret van erre. Konkrét választ a következő hetekben kapunk. 2008 évi kiállításunk témája kötetlen.
Tavasszal ismét lesz kiállítás Hévízen, a Mecénás Galériában, előreláthatóan márciusban. Téma a VÍZ. Ez a téma magába foglalja Magyarország tavait, folyóit, ártereit,  de lehet csendélet is vízzel, vagy egy esős utcai életkép, vagy a régi húsvéti locsolkodást is választhatod témául, stb. A kiállítás anyagát átvisszük április, május hónapban a komáromi Monostori Erődbe meghívásukra, amit nagy örömmel vettünk. A képek visszaadását előreláthatóan az országos kiállítás zsűrizésére tervezzük.  
Érden továbbra is lehetőség van egyéni kiállítási lehetőségre. 2008. januártól egy-egy hónap áll a jelentkező rendelkezésére. Jelentkezés, időbeosztás, részletek; Kovácsné Holló Piroska 23/524-691
Végül egy pályázati felhívást közvetítünk:
Korlevel1
kiállító 1-1 alkotása szerepelni fog.
Kívánunk az év hátralévő részében jó egészséget és alkotómunkát, sikeres évzárást.

Érd, 2007. október 17.
Korlevel2
Schéffer Anna
elnök